„Milyen szoftvert használsz?”,
kérdezi egy kolléga, mint az informatikusok szokták, „papír, ceruza”, válaszolom, és teszek egy suta utalást az asztalomon porosodó Rotring Profil rajztáblára.
A UX egy eredendően humanista vállalkozás. Az emberről szól, az ember van a központban, annak problémáival, korlátaival, és persze csodáival.
Nem a rajzlapon születik meg az interfész, az fejben van, egy történetet mesél el, s kell rezonálnia azokkal, akik majd egyszer azt valamikor, valamiért megnyitják talán. Egyetlen képben, s csak a lényeget – mint Radnóti.
Az elsődleges eszköz a lélegzetvisszafojtott hallgatás, ahogy kérdezed egy papírcetlire mutatva az épp kiválasztott tesztalanyak, „Szerinted itt meg lehet csinálni azt hogy…?”, számolva az ezredmásodperceket, nézve a tekintetet, a szemrebbenést, miközben próbálsz nem létezni, nem befolyásolni, nem sugallni, te csak megfigyeled a világot.
S eszközöd még az elejtett félmondat, szitkozódás után előkapott jegyzetfüzet, ha valaki épp rosszat mond a termékedre, pedig használná, s mindaz a tudás, amit felhalmoztál arról, hogy működik az ember.
S persze az, ahogy ezt magadon átszűröd, és próbálsz a saját hibáidon, saját mániáidon túllépni, szemrebbenés nélkül lenyelni a tagadást, amikor mást lát bele mint amit te gondoltál, a türelem, ahogy a homokvárad ellen magad hozta ellenfél után ismét alapjaiból építkezel.
Mert az eszköz te magad vagy. Ember vagy te is.
