Hogyan hülyék az emberek?

Azt hiszem, a UX Booth cikke a két agyról talán az egyik legfontosabb cikk az elmúlt évben, amit UX-ről írtak, és sokszor kell majd elmesélnünk programozóknak.

Miért hülyék az emberek?

Vegyünk egy egyszerű matekpéldát, és kérlek, kapásból vágd rá a választ magadban, vagy ha teheted, hangosan is:

Egy baseball ütő és egy labda együtt 110 dollárba kerül. Az ütő 100 dollárral több mint a labda. Mennyibe kerül a labda?

A legtöbben azt válaszolnák, 10 dollárba. Ekkor azonban a kettő együtt már százhúszba kerülne, így a helyes megoldás az, hogy ötbe.

Az emberek többsége az esetek többségében „robotpilóta” üzemmódban él: az agyuk egy, az alapvető dolgokhoz szükséges alacsony aktivitási szinten üzemel. Ez valamelyest tanítható a napi rutin elvégzéséhez, komplexebb matematikai műveletekre azonban pl. alkalmatlan (kivéve, ha Esőember-szerű autista vagy).

Persze egy ilyen egyszerű feladatot mindenki meg tud oldani, ehhez azonban észre kell vennie hogy „vészhelyzet van”, és fel kell ébresztenie az igazi pilótát, avagy: meg kell állni gondolkozni! Amíg nem érződik fontosnak a kérdés, a gondolkodni képes pilóta nem ébred fel. **

Így van hát, hogy „csak krízishelyzetekben vagyunk valódi önmagunk” *.

Miért fontos ezt elmondani a programozóknak?

A jó programozó onnan ismerkszik meg, hogy minél kevesebbet fut a robotpilótája. Egy jó programozó folyamatosan átgondolt, végiggondolt döntéseket hoz, ez az, ami igazán jó programozóvá teszi őt.

Mi több: mind egyetemi vizsgái, mind a céges felvételik ezt a tulajdonságot keresik benne. Tudom: voltam olyan vizsgán, ahol pályatársamat „magolásért” vágták ki (tudta az anyagot, de csak robotpilótáját tanította be rá), és több mint száz szakmai felvételit vezettem, és sok-sok interjún vettem részt. 

Ebből következően a jó programozó hajlamos abba a hibába esni, hogy

• úgy hiszi, ő mindig ilyen (nem, bár az átlagnál többször)
• úgy hiszi, mások is ilyenek, kivéve a nagyonhülyéket

Mivel egy programozó barátai is olyanok közül kerülnek ki, akiknek keveset fut a robotpilótája, és kedvesét is hajlamos eszerint választani, egész környezete ezt fogja sugallni.

Mik ennek a következményei a programra nézve?

Ahogy Krug is elmondta: ne törjük a felhasználó fejét! Biztos van olyan része a programnak, ahol muszáj gondolkozni, muszáj figyelni, de az összes másodlagos funkciót, ill. a lényeghez odajutást muszáj, hogy robotpilótával képes legyen bárki megtenni! 

Az emberek amikor kinyitnak egy adott programot, céljuk van. Az nem feltétlenül baj, ha a célhoz érve észnél kell lenni, de a célhoz vezető úton utálnak ők vezetni! 

Az se baj, ha a korlátos számú vészhelyzet esetén észnél kell lenni (ilyen pl. amikor az előttünk haladó autóban hirtelen valaki padlóféket nyom), de pl. jeges úton senki sem szeret vezetni, mert folyamatosan észnél kell lenni!

Szóval szinte az összes olyan usability szabályt amit elmondunk, azt azért mondjuk, mert a robotpilóta ennyire képes. Lehet, hogy amúgy a delikvens képes lenne megoldani a feladatot, de nem szeret, nem akar figyelni! Tartsuk tiszteletben az igényét, és kérjük a figyelmet akkor, amikor tényleg szükség van rá.

* évek óta keresem az idézet forrását, rémlik hogy Kant de nem találom.. a sárga, középiskolás Filozófiai Olvasókönyvből számazik

** Közben Judit (Pónya) figyelmeztet, krízishelyzetekben se feltétlen kapcsol ki a robotpilóta: valóban. Nem tudom, mi váltja ki a robotpilótában hogy kikapcsoljon, azt azért tudjuk, hogy bizonyos kérdésekben, bizonyos helyzetekben, bizonyos események hatására sokakban kikapcsol, pontosabban átadja az irányítást a cikkben „második rendszernek” nevezett gondolkodásnak.