Nehéz az ilyesmi, de a rendszer az rendszer, irjuk meg az ideit is! Elvégre 8 éve kezdtem a vállalkozósdiba – és gyakorlatilag idénre be is fejeztem.
Másfél év munkakeresés – eredménytelenül
A klasszikus UX piac nem megy túl jól – a covid kezdete óta nem volt új ügyfelem, egy régi került elő véletlenül, amúgy napi szinten azzal a kettővel dolgoztam, akikkel 2020-ban is. Így muszáj volt más bevételforrás után néznem.
Tavaly április eleje óta keresek munkát – egész Európában. Idén áprilisban adtam fel a bevételem lényegi részét adó ügyfelemet, azóta összesen nem keresek annyit, amennyi az albérletemre elég lett volna. Így aztán kénytelen voltam belátni az elkerülhetetlent – 20 év után, otthagyva Budapestet, visszaköltöztem anyukámhoz.
Nem tudom ugyanis, hány hónap, vagy év kell, hogy ismét munkába állhassak olyan bevételekkel, amikből meg is élek – egy teaházi pozíció ezen annyira nem segítene. Innentől kezdve kalkulálni se lehet, csak fogni az országbérletet, és eljönni vele valahova, ahol nem kell minden hónapban negyedmillió forintot csak lakhatási jogra költeni.
Nincsenek preferenciáim a következő munkahellyel kapcsolatban, azaz de, persze, vannak, de sokkal kevesebb, mint sokan gondolják.
- Nem kell, hogy UX legyen: az ugyanis mára a grafikusok világa lett, nem vagyok, és soha nem is voltam grafikus, ahogy a “gay” szó se vidámat jelent mostanában, úgy a UX designer se egy analitikus tervezőt jelent mára.
- Nem kell, hogy Research legyen: még annyira se keresik őket, mint a designereket
- Nem kell, hogy IT legyen: félreértés ne essék, értek a technológiához még mindig, de leprogramozni már 10 éve nem programoztam le éles szoftvert. Kis túlzással azt se tudom már, hogy néz ki egy unit teszt.
- Nem kell, hogy remote legyen: 3 napnál többet nem bírok ugyan már ki egy irodában, de szerencsére nem is kell, kettőt meg simán túlélek
- Nem kell, hogy Magyarországon legyen: sőt, hátrány! Bármelyik európai város megteszi, ahol elnavigálok a kis angolommal.
- Nem kell, hogy a “szokásos” témáim legyenek: a közlekedést feladtam hogy egyeseknek ne tegyek keresztbe véletlenül se, a fenntarthatóság a cégek számára továbbra is elsősorban költség, államigazgatni meg rendszerint csak azt az államot lehet amibe születtél, itt viszont jóideig nem lesznek olyan fejlesztések, ahol szívesen látnák az arcomat
Kell viszont, hogy továbbra is a “kitalálás” oldal legyen, ne a végrehajtás. Namost – ennek eleve nincs nagy reneszánsza, de megmondóembert importálni Magyarországról finoman szólva nem akar senki, van helyben elég, akik beszélik a helyi (célpiaci) nyelvet is, angolul ugyebár mindenki tud.
Sajnos a HR-esek nem igazán csípik a logikámat, hogy először munkát találok, majd odaköltözöm, de tényleg nincsenek preferenciáim, jöhet Lisszabontól Bukarestig, Helsinkitől Palermoig az EU-ban minden. Nyilván jobbak a fővárosok, de nagyobb városoktól se riadok vissza. Bergamo-t pl. kifejezetten szeretem.
Bergamo a vártorony tájkoztató tábláján
Annyit szeretnék, hogy az ajtóm egy 19.-20. századfordulós városmagra nyíljon, legyenek kávézós utcák, esetleg egy teaház, s a modern életet lehetővé tévő pár tucat négyzetméter amihez nekem van kulcsom, az IKEA indusztriál esztétikájával. A hegy és a vízpart már csak kívánatos extra… hogy a hegy az Gellért, Visehrad vagy Mont Juic… ha megélek, oly mindegy.
Teázós sarkaim: a prágai Visehrad és a barcelonai Montjuic fellegvárainak falán
Kiköltözés világvégére
Városi ember vagyok, az éltet, hogy egy urbanizált tér van körülöttem. Ehhez képest most be vagyok zárva egy 800 fős faluba, ahol a vendéglátó egységek lényegi feladata az alkoholárusítás, a Volán pedig néha leküld egy járatot, bár vasárnaponként a menetrend a törvényi minimum (napi két járatpár) szintjén van. Hegy nincs, az egész lapos. Van egy EU-s pénzből épült kilátó, 3 emelet magasságával a falu összes épülete fölé emelkedik… na nem mintha sokat lehetne látni belőle.
Dancong a falu legmagasabb pontján, a semmi fölé 3 emeletet emelkedő EU kilátón
Ennek megoldására naponta, néha kétszer is, bemegyek Győrbe: ugyanúgy lapos, de legalább picit városnak érezni. Vettem egy biciklit, hogy legyen némi mozgásom, a vonatok Eneséről ugyanis MAJDNEM ütemesen járnak – óránként, de néha kimarad, oda gondolom nem volt ember.
Ilyenkor szembesülök vele, mennyi minden nem működik ekkora településméretekben: 150.000 főnél ugyan van bringarendszer (győrbike), de ha kifogyasztom a megállóból a bicklit, nincs aki feltöltse, bickliút hálózat pedig gyakorlatilag NINCS. Egy csomó minden van, ami Budapesten csak-csak elműködget, de ide már nem jut el – a legjobban még talán az országos rendszerek (vasút!) működnek, de azért azt se vinném túlzásba.
Szóval félek a mélyadaptáció helyi közösségekre épülésére: nem véletlenül jártunk középiskolás korunkban is a McDonaldsba pisilni, HACCP ide vagy oda, a nemzetközi, központilag mereven szabályozott étteremlánc az, ami biztosítani tud kulturált körülményeket egy mosdóban, nem az, aki ismeri Józsit, és elnézi neki, ha nem működik egyik piszoár se, merthát Józsi tudodmilyen – tudom, de ügyfélként baromira nem érdekel. A papíron 20:00-kor záró plázában (Árkád) a 19:30-kor tömeges bevételszámolgatást meg hagyjuk is… szeretnék idegen, a minőségre a munkaerő fluktuálásával válaszoló, központilag szabályozott környezetben lenni…
Ezzel együtt is innen menni kell: anyukámnak ismeretlen a privacy fogalma, lehet határokat húzni csak magát a határhúzást üres agressziónak veszi, a határt pedig explicit és hangosan lesz.rja, szóval ez nem működik, meg kell oldanom máshogy.
Kelt halála
Kelt közös szobánkban, 2008 nyarán
Mielőtt Kelt meghalt, hónapok óta nem látta senki személyesen. Évek óta hajlamos volt ritkán elhagyni a lakását, ez sokaknak fel se tűnt, így az se ha baj van…
(Én ezért kérem azoktól, akik azt mondják, szeretnek, hogy találkozzanak velem rendszeresen élőben, ha depressziósok vagy akár atomtámadás van, akkor is.)
Ez ismét csak átdefiniálta a mozgással való viszonyom (eredetileg nem biciklit, könnyebben szállítható e-rollert akartam venni, de elhíznék), és motivál, hogy bármennyire drága is, keressem meg azt a városközpontot, amiben jól érzem magam, és költözzek oda mielőbb.
Évekig voltam online remete, éltem távkapcsolatokban, de nem lehet így.
Ezért lettem aztán teaházi ember, a Nyugat íróinak mintájára, s vetődtem egyik asztaltól a másikig, jártam meetupokra, főzés helyett olcsó éttermekbe, dehát ez lett fenntarthatatlan az inflációval és a bevételek megszűnésével. Anno, amikor UX-essé képeztem magam, és 2 évig nem kerestem egy fillért se, ugyanezt csináltam, csak hát a német milliós fizetések után ki lehetett perkálni az 55.000 Ft lakbért és az 1500 Ft-os gyros tálat az ezres nagyságrendű teák mellett… ma már ez nem megy.
Egy időben ezt Kelttel együtt tettük, sokaknak vannak jó emlékeik a közös meetupokról, járt néha teaházban is velem, literszám tudta inni otthon is, picit ez is volt az alapja a “neonomád”-nak, ha még valaki emlékszik rá. Most gerillatea jelleggel viszem a forró vizet Győr végtelenül lapos és pici parkjainak egyikébe, s iszom az agybódító oolongokat, hallgatva Max Richtertől a Hátrahagyottak zenéjét – dehát ez olyan mint az alkoholizmus, és mint ilyen, nyilván fenntarthatatlan.
Nincs megállás
Nincs menekvés, nincs pihenőidő, nincs biztonságos sarok: sajnos ki kell választani Európa egyik városát, fogni egy hátizsáknyi cuccot, és letelepedni, helyben állást keresve. Csak annyira nem érzem otthonomnak egyiket se, hogy rá bírjak bökni a térképre, rádobva maradék vagyonomat a költözésre, bízva egy szebb jövőben, ami simán lehet, hogy sosem jön el.
Arkimédész egyszer azt mondta, “adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot” – arra nem mondott semmit, mi van akkor, ha nincs fix pont.
